Öt főbűnös, aki megrongálja a követ

(Világszerte sok nagyszerű történelmi emlékmű készül kőből. A háborúk és a történelmi változások hosszú időszakai ellenére, a kő természetes tulajdonságainak köszönhetően, ma is megmutatják szépségüket. A képen a görögországi Parthenon-templom látható.)

 

A kő az egyik viszonylag magas minőségű anyag a belső és külső dekoráció területén. Tiszta természetes textúrái és mintái különféle felületkezelésekkel kombinálva mind a belső, mind a külső terek dekoratív hatását emelhetik. Más dekorációs anyagokkal összehasonlítva, amelyeket nehéz tisztítani, ha foltos vagy erős ütés hatására könnyen összetörik, a kő lényegesen praktikusabb. Nem csak szerkezetileg erős és ellenáll az erős ütéseknek, hanem sima felülete is ellenáll az általános szennyeződéseknek és foltoknak, így rendkívül költséghatékony dekorációs anyag.

 

 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kő sebezhetetlen. A kő gyakorlati alkalmazása során még mindig sok olyan pusztító tényező van a környezetben, amely eróziót okozhat. Ezért ne feltételezze, hogy pusztán a kő dekorációs anyagként történő kiválasztása azt jelenti, hogy elhanyagolhatja a karbantartását. Ahhoz, hogy élettartamát a lehető legnagyobb mértékben meghosszabbíthassuk, még mindig meg kell értenünk a kő élettartamát befolyásoló pusztító tényezőket, és ennek megfelelő karbantartást kell végeznünk.

 

 

A nagyközönség szemében a víz az élet forrása, de a kővel dolgozók számára a víz bizonyos mértékig minden rossz gyökere. Mivel a mindennapi életben a víz a legnehezebben eltávolítható anyag, a különféle kőtermékek sok részletében viszonylag érzékenyek a vízerózióra, ami számos problémához vezet. Sok gyakori jelenség kiváltó oka gyakran a víz. A víz oxidáló vagy redukáló ásványi anyagokat, sókat visz a kőbe, emellett különféle modern ipari szennyező anyagokat is bejuttat, ezzel gyorsítva a kő oldódását, pusztulását. Ez a kalcium-karbonát és más összetevők elvesztéséhez vezethet, aminek következtében a kő elveszti fényét; vagy gélek képződése a kő belsejében, ami vízfoltokat eredményez; vagy a kalcium komponensek kivándorlása a felszínre, ami fehéredést okoz; vagy a vas rozsdásodása a kőben, ami rozsdafoltokat eredményez.

 

Másrészt az esővíz, a kondenzvíz és a talajvíz mikropórusokon keresztül jut be a kőbe. A hőmérséklet változásával a kő ismételten összehúzódik vagy kitágul, és az ebből eredő feszültség repedést és károsodást okozhat. Ez különösen igaz a nedves környezetnek és jelentős napi hőmérséklet-ingadozásoknak kitett kültéri kőre. A víz ismétlődő, egyenetlen felszívódása, behatolása és oldódása, valamint a folyamatos összehúzódás és tágulás könnyen a kőzet megrepedését okozhatja. Továbbá hidegebb éghajlaton, például az északi régiókban, amikor a kő hajszálerei elegendő nedvességet szívnak fel, és a hőmérséklet 0 fok alá csökken, a kőben lévő víz megfagy és kitágul. Ha a jég tágulási ereje meghaladja a kő szerkezeti szilárdságát, károsodás lép fel; ezt fagyási-olvadási kárnak nevezik.

 

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a víz nélkülözhetetlen feltétele a mikroorganizmusok és más szervezetek szaporodásának. A mikroorganizmusok szaporodása is jelentős károkat okozhat a kőben.

 

 

A természetes kő természetes képződési folyamata során magától értetődően tartalmaz sókristályokat. A bányászat és feldolgozás után a sókristálytartalom megnövekedhet a cement, habarcs, por, nedvesség, tengervíz és szennyezett folyadékok mikropórusokba való behatolása miatt. Egyrészt a só a kristályosodás során jelentős nyomást kelt, és ha a kő hőmérséklete jelentősen megemelkedik, a só térfogata kitágul. Másrészt bizonyos körülmények között egyes sók átkristályosodhatnak, és új hidrátokat képezhetnek, amelyek nagyobb térfogatot foglalnak el és nagyobb nyomást keltenek. Ezek a helyzetek mind a kő belső károsodásához vezethetnek.

 

Tipikus felhasználási forgatókönyvek esetén a sók kőben történő kristályosodása által okozott károkat gyakran súlyosbítja a szél. A kő belsejében lévő sókristályok vízben (nedvességben) feloldódnak és a felszínre diffundálnak. A szél felgyorsítja a víz elpárolgását, így elősegíti a só felhalmozódását és kristályosodását. Az ismételt sóoldódás és kristályosodás hatására a kő mikropórusainak felülete porszerű vagy pikkelyes leválást okozhat. Ha esővíz mossa, idővel könnyen mély barázdák keletkezhetnek a kő felületén, ami befolyásolja annak esztétikai megjelenését. Ezen túlmenően néhány dekoratív kövek állandóan nedves felületeket mutatnak, amelyek soha nem száradnak ki. Ennek oka gyakran a sók higroszkópos hatása. Erre nagyon oda kell figyelnünk mindennapi életünk során.

 

 

 

Az ókori Kínától a mezopotámiai ókori Babilonig, az ókori Görögországig, Egyiptomig és Rómáig a Földközi-tenger partja mentén, az emberiség hosszú útja a barbárságtól a civilizációig hatalmas kőműtárgyakat hagyott maga után. Ennek eredményeként világszerte számos nagyszerű kőépület és szobor maradt fenn a mai napig. Azonban ezeknek az ereklyéknek a részletei ma már foltosak és elmosódottak, és a bűnös a savas eső.

 

A levegőben lévő szén-dioxid, kén-dioxid és egyéb oxidok esővízzel való kombinációja megnöveli a víz savasságát, ezáltal maróbb. Ez a savas folyadék rendkívül káros a kövekre, különösen a karbonátkövekre. Amikor esik a savas eső, a kőben lévő kalcium-karbonát kémiai reakcióba lép a savas esőben lévő kén-dioxiddal, és kalcium-szulfátot termel. A kalcium-szulfát egy része bejut a kőszemcsék közötti résbe, és kéreg formájában lerakódik a márvány felületére, amely aztán fokozatosan lehámlik, hatással van a kőfüggönyfalra. A fennmaradó oldható sók tovább korrodálhatják a követ átkristályosítás vagy hidratálás révén.

 

 

 

A szmog nedvesség, por és kémiai tüzelőanyagokból származó különféle égéstermékek keveréke. A füst és a por szivacsként viselkedik, felszívja a különféle gázokat, és vízzel keverve savas oldatot képez. A súlyos ipari szennyezés, a járművek kipufogógáz-kibocsátása és a stagnáló légköri keringés az ipari szmog fő okai. A szmog nemcsak az élő szervezetekre káros, hanem a kőépületek és díszkövek jelentős foltosodását és korrózióját is okozza.

 

 

 

 

Általánosságban elmondható, hogy a kőerózió, amelyet közvetlenül a biológiai szervezetek vagy azok metabolitjai okoznak, sokkal kisebb mértékű, mint az egyéb pusztító tényezők által okozott erózió. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a biológiai szervezetek, különösen a mikroorganizmusok által okozott eróziót és kőkárosodást. A biológiai anyagcsere termékei, beleértve az oxigént, a szén-dioxidot és a szerves savakat, feloldódnak a vízben és növelik annak maró hatását. Ezzel párhuzamosan a szerves anyagok bomlási folyamata során az élőlények elősegítik az ásványok redox reakcióit és ásványi anyagokat fogyasztanak, ezzel gyorsítva a kőzetbomlást. Ezenkívül az állatok, például a madarak ürüléke is károsíthatja a köveket.

 

 

A nem védett új kőfelületeket gyakran könnyebben megtelepítik olyan organizmusok, mint az algák, baktériumok és zuzmók. Amint ezek az organizmusok elfoglalják a kőfelületet, a biológiai lebomlás továbbra is mélyebbre hatol, visszafordíthatatlan károsodást okozva a kőben. Ezenkívül egyes növények, például a Virginia kúszónövény és a borostyán repedéseket okozhatnak a kőben, közvetlenül okozva stresszkárosodást.

 

Természetesen a kőkorrózióhoz vezető különféle tényezőket nem különítjük el; egyidejűleg fordulnak elő, és kölcsönösen erősítik egymást. Ezért a gyakorlati alkalmazások során gondosan elemeznünk kell a helyi éghajlati és geológiai viszonyokat, és a legmegfelelőbb kőkarbantartási módszereket kell alkalmazni az erózió megelőzésére.